Prince of darkness 1.10 Felix
Ismételten köszönöm a visszajelzéseket. Továbbra is sok szeretettel várom őket, ahogyan mindig. Még annyit, hogy a hibákat holnap délelőtt javítom, egyelőre magam alá folyik a szemem, olyan szinten álmos vagyok már. De addigra is: jó olvasást az új fejezethez! :)
- Stefan, engedj már el! - Nyögtem pár perccel később, mikor már biztos voltam abban, hogy magától nem enged el. Tudtam miért viselkedett így: egész nap a barátnője társaságát élvezhettem, miközben ő semmit sem tudott róla.
Amikor meghallotta a mondatomat, kicsit enyhült a szorítása, de még mindig elég kellemetlenül éreztem magam. Nem tudtam a szemébe nézni és miközben kerültem a tekintetét, észrevettem a háttérben nyugodtan ácsorgó Dakotát. Mikor érzékelte, hogy figyelem, halvány mosoly jelent meg az arcán és biccentett egyet felém. Addig a pillanatig is volt jópár olyan pillanat, amikor úgy éreztem, hogy gond nélkül kitéptem volna a szívét, de akkor jóval erősebb gyűlölet fogott el.
- Hé, Stefan. Aubrey jól van. Békésen alszik a kocsiban, nézd meg, ha nem hiszel nekem. - Próbáltam elmagyarázni neki a helyzetet, azonban rám se hederített. Továbbra is elég kellemetlenül szorongatott engem a nyakamnál fogva.
Gőzöm sincs, meddig állhattunk ott, szótlanul. Amikor végre elengedett úgy éreztem, évek teltek el Aubrey nagy vallomása óta - hogy milyen is volt a Stefan előtti korszaka.
- Most beviszem őt a szobájába. Ha mégegyszer elmered vinni a közelemből úgy, hogy nem tudom mi van vele, megkínozlak Damon! Őt nem fogod elvenni tőlem. - Szűrte ki nehezen a szavakat a fogai között Stefan, azzal a karjai közé vette Aubreyt és már el is tűnt, Dakota pedig követte.
- Aljas ribanc. - Suttogtam ellenszenvvel a hangomban, azzal Dakota után néztem. Ritkán gyűlöltem meg embereket, ő viszont felkerült majdnem egyből az ellenségeim listájára. Miért is változtattam át? - tűnődtem el ezen újra és újra.
Úgy döntöttem, hogy a hazautat megspórolom és inkább betértem a helyi kocsmába. Elvégre sose lehet elég részeg az ember, pláne egy vámpír.
Maradjunk annyiban, hogy nem számoltam, hány pohár bourbont döntöttem magamba, amikor egy ismeretlen alak magában röhögcsélve nehézkesen mellém állt és üres poharát lecsapta a pultra.
- Ez vicces. - Jegyezte meg nevetve, mikor rám nézett. Látszott rajta, hogy nem volt valami józan, de a szagát érezve, azt hittem, ha addig nem is, de a vele való beszélgetés után, biztosan lerészegedem.
- Mi olyan fenemód nevetséges? - Kérdeztem gúnyosan, azzal ránéztem. Pár centivel magasabb volt nálam, azonban fiatalabbnal tűnt hozzám képest. Barna szeme és barna haja volt, arca nem éppen frissen borotvált, mégis lerítt róla, hogy lányok ezreinek vágyálmai lehetett csak a külseje alapján. Ismerősnek tűnt.
- Hihetetlen. Egyszerűen hihetetlen vagy, Damon. - Röhögte tovább. Ennyi kellett ahhoz, hogy rásegítsen az emlékezőtehetségemre, egyből eszembe jutott honnan olyan ismerős.
- Felix, hát te itt? - Kérdeztem és lepattantam a bárszékről, hogy hátba veregessem az egyetlen vámpír cimborámat. Sőt, az egyetlen cimborámat.
- Na végre, hogy megismersz. - Nyögte és egyből abbahagyta a részeges színjátékot. Intettem a kezemmel, hogy foglaljunk helyet egy asztalnál és leültünk.
- Mi a helyzet Damon? Amikor utoljára láttalak fülig szerelmes voltál Katherinbe. Most meg mit látok? Stefan majdnem kilapít, mert te játszod a jótékony lelkű herceget a barátnőjével. Hogy működik ez nálad? Leadtad öregem... Mármint az új kiszemelted se semmi, ahogyan elnéztem, de ember. - Kezdte el járatni sűrgősen a száját.
Hiába volt eléggé pofátlan a hangneme velem szemben, ennyit megengedtem neki, elvégre én is eléggé gázos dolgokat műveltem vele a múltban. Köztük az átváltoztatása is. Na, igen. Azonban ő legalább jobban viselte, mint Dakota.
- Katherine elhagyott. Aubrey pedig egy terv része. - Ezzel lezártnak tekintettem a témát. Ekkor megjelent a felszolgáló lány és megkérdezte mit hozhatna nekünk.
Felix ránézett és mélyen a szemébe nézve ezt mondta: - Hozz egy üveg whiskyt, de utána nem mész el. Itt maradsz és hagyod, hogy nyugodtan igyunk a véredből.
A lány természetesen teljesítette, amit Felix parancsolt neki. Nem beszélgettünk többet az este folyamán, inkább mindketten megragadtuk a lányt a csuklójánál fogva és inni kezdtük ízletes vérét.
Mikor végeztünk vele, alkohol-, és vérmámorban úszva hazafelé vettük az irányt. Közben Felix mesélt arról, mi minden történt azóta, hogy nem találkoztunk. Elmondta többek között azt is, hogy Marilyn Monroe halála óta nem talált megfelelő partnert magának, mert azóta lejebb adták a színvonalat a lányok, ami a kinézetüket illeti. Ebben valamennyire egyetértettem vele.
Hazaérve már csak annyi erőnk volt, hogy ledőljünk a nappaliban és már egyből el is szenderedtünk.
Reggel éppenhogy világosodott, máris csengetésre ébredtünk fel mindketten. Fáradtak voltunk - így ha nem lettünk volna azok még össze is verekszünk azon, hogy ki nyisson ajtót. Ezzel a ténnyel élve azonban én kényszerültem rá arra, hogy kinyissam. Amikor megtettem Aubrey döbbent tekintetét láttam csak, majd egy halk mormogás hagyta el a száját:
- Damon, mi a fészkes fene történt veled?
|
Juj, remélem még lesznek Felixes és Damonos részek, szerintem nagyon bírni fogom a párost. :) Aubreynak és Damonnak pedig nagyon szurkolok, kíváncsi vagyok, mi lesz Damon "nagy" tervéből. :) Csak így tovább, Nikrécia! :)
Egyre jobban körvonalazódik a történet a fejemben, de Felix is csak úgy kipattant a fejemből egy unalmas történelem órán. :) Köszönöm a véleményedet és örülök, hogy tetszik. :D