Inaa jelezte a kívánság kosárban, hogy szívesen olvasna egy történetet, aminek középpontjában kedvenc történelem tanárunk (és egyben vámpírvadászunk) Alaric áll, oldalán egy saját, kitalált karakterrel mindez pedig legyen megfűszerezve egy kicsike hibriddel is, tehát Klaus is szerepeljen benne. Inaa, remélem elnyeri a tetszésedet, mert a legnagyobb élvezettel írtam ezt a kis történetet. :)

Csöndben ne lépj az éjszakába át

Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

A bölcs bár végül rendjén lát homályt,
Mert nem volt villám-cikázó ajak,
Csöndben nem lép az éjszakába át.

A jó, ki hullámüttön jajt kiált,
Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

A vad, ki naphoz kapkod s búg imát,
S ím késve eszmél: csupa kín a nap,
Csöndben nem lép az éjszakába árt.

A zord tudja, bár verje vaksiság,
Hogy lehet meteor-szemű ki vak,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

Apám, míg lábad bús oromra hág,
Düh s könny között átkozd vagy áldd fiad.
Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág. 

Dylan Thomas verse, Nagy László fordításában

Éjszaka volt, jóformán mindenki aludt a látszólag békés kisvárosban, de csak néhányan tudják, hogy Mystic Falls sosem lesz igazán idillikus hely a földi halandók számára. Az ilyen személyek egyike éppen az ágyában feküdt és nyughatatlanul forgolódott. Olyan hatást keltett, mintha álmában keresett volna valamit, amit nem talált meg valamint soha nem is fog. 
Űzött vadként ébredt álmából, mégis amikor meglátta a mellette alvó fiatal nőt, halovány mosoly jelent meg a száján. Nagyokat sóhajtva visszahelyezte a párnára a fejét valamint szorosan átölelte az alvótársát. Ebből erőt meríthetett, hogy ismét az álomvilágba menekülhessen, pont oda, ahonnan az imént még szöknie kellett, mert nem bírta tovább. 
Egyszerűen nem tudta elviselni, ahogyan a szemei előtt újra és újra leperegnek a képkockák, amik akkor belevésődtek az elméjébe. Amikor el kellett viselnie, hogy a nő, aki tetszett neki, sőt talán szerelmes is volt belé, holtan esik össze. Miatta. Az ősi hibrid miatt. Ez mind Klaus hibája. Tenni akart elenne, de hát mit tehetett volna ő? Egy olyan vámpír és vérfarkas keveréke ellen, akit szinte lehetetlen elpusztítani és örülhetett annak, ha csak egy 'egyszerű vámpírral' sikerült végeznie. 
Jóformán visszatért az álmába, amikor a mellette fekvő nő álmos hangon nevén szólította. 
- Rick... - Suttogta. Nyílván felkelt arra, ahogyan a férfi forgolódott miközben aludt, csupán eddig nem szólalt meg. - Minden rendben? - Kérdezte és hangját ellepte az aggódás. Annyira szerette a férfit. 
- Persze, persze. Csak rosszat álmodtam. - Felelte erre nem túl meggyőzően Alaric. Felemelte a fejét, hogy homlokon csókolja a nőt, majd pedig jó éjt kívánt, mégegyszer. Visszadőlt és újra álomra hajtotta a fejét. Annak ellenére is, hogy tudta: a rémálom folytatódni fog. Elvégre fáradt volt, úgy érezte, mintha a megtörtént látomás óta nem is aludt volna, pedig azóta évek teltek el. 
Miután ismételten mély álomba merült új helyszínen találta magát. Egy elhagyatott zöldellő tisztáson állt és éppen naplemente volt. Békésnek tűnt, mégis érezte, hogy még nem nyugodhat meg, elvégre fel kell készülnie, amikor borzalmas dolgokat fog átélni. Ahogyan ezt végig gondolta egy sötét, fenyegető alak bújt elő az eddig menedékként szolgáló hűvös árnyékból, amit a fák adtak neki. 
- Alaric, drága barátom. Késtél. - Jelentette ki mosolyogva az újonnan érkező és szélesre tárta karjait, hogy őszintébbnek tűnjön, de mindhiába. Ugyanúgy, mint érkezése pillanatában, valami ijesztően sötét démon uralta minden mozdulatát, minden tulajdonságát. 
A jövevény egyre közelebb és közelebb sétált Alarichoz, az azonban egy lépést sem hátrált. Bátornak kellett maradnia, hiszen annyi mindent veszített már el miatta. A büszkeségét és a hideg vérét meg kell őriznie, bármi áron. Azonban ez nem ment olyan könnyen, mikor előző szerelmének gyilkosa pár centivel előtte állt meg. 
- Hát így kell köszönteni egy régi ismerőst? - Alaric érezte, ahogyan kirázza a hideg, amint érzékelte Klaus leheletét az arcán. Minden olyan valóságosnak tűnt. Még a mélyen benne szorongó, kitörni vágyó gyűlölet is, amit érzett a férfi iránt. Ez tartotta jóformán életben, hiszen tudta: addig nem nyugodhat, ameddig meg nem bosszulta, hogy Klaus megölte egykori kedvesét. 
Alaric szótlanságát megunva Klaus intett egyet a fák felé és csak annyit mondott abba az irányba, amerre kezével jelzett, hogy: 
- Gyere, édesem. Valaki vár rád. 
Nem telt el sok idő és Alaric már látta is, kinek szólt az imént a hibrid parancsa, hiába hangzott inkább kérésnek. Ekkor ugyanis meglátta a szerelmét, akit pár perccel ezelőtt még nyugodtan ölelt meg, hogy bátorságot és erőt meríthessen a férfi iránt szerelméből és jelleméből. 
- Danielle... - Suttogta Alaric párja nevét rekedtes, elhaló hangon. Figyelmeztetni akarta a nőt, hogy maradjon ott ahol van, ne lépjen közelebb, azonban a szavak nem jöttek a szájára. Csöndben és aggódva nézte végig, ahogyan szerelme egyre közelebb merészkedik Klaushoz, aki élvezettel nézte Alaric szenvedését, de a hibrid tudta: ez még csak a kezdet. 
A félelem - amit érzett Alaric - lassan kúszott végig a testében és hűtötte ki mindenét. A rémület jegessé változtatta mindenét belülről, ennek ellenére úgy érezte, mintha lángolna. Igen, ez már halálos gyűlölet volt. 
Danielle amint Klaus mellé érkezett nyugodtan mosolyogva üdvözölte a férfit, akit szeretett. Mintha nem fogta volna fel, hogy veszélyben van az élete és nem venné észre Alaric arckifejezéseit. 
- Hagyd őt békén! Neki semmi köze ehhez. - Kiáltotta Alaric Klaus felé, amint megtalálta a régen keresett szavakat. A hibrid erre vad nevetésben tört ki. Ezzel olyan hantást keltett, mintha Alaric az előbb hazudott volna. Habár, tulajdonképpen azt is tette, Klaus mércéje szerint. 
- Belépett az életedbe, hatással volt rád, megigézett téged az egyszerű, gyöngéd tekintetével már azóta, hogy először találkoztatok és van bátorságod kijelenteni előttem, hogy semmi köze sincs a mi kis ügyünkhöz? - Darálta egyre nagyobb ingerültséggel Klaus. Olyan dühös lett, hogy egész testéből áradt a feszültség és miután befejezte összeszorított ajkakkal várta a vámpírvadász válaszát. Majd hirtelen ötlettől vezérelve Danielle felé fordult, feltette a kérdést, ami véglegesen összetörte Alaricot. - Szerinted mit szólna ehhez Jenna? 
- Nem örülne neki. - Válaszolta a nő rezzenéstelen arccal, végig szerelme tekintetébe mélyedve. Csak nézte, de mintha meg se látta volna az előtte álló szerelmét, akinek hirtelen összeszorult a szíve, amint megérezte a jeges és szúró fájdalmat, ami szépen elkezdte kitölteni az egész mellkasát. Szeretett volna szóhoz jutni azonban ismét nem tudott. Az imádott Jenna elvesztésének minden pillanata olyan élénken pergett le a szeme előtt, hogy egyszerűen nem tudta megállítani. Amint véget ért a visszaemlékezés azon kapta magát, hogy könnyezik. Megállíthatatlanul folytak végig a könnyek az arcán, ő pedig nem tett ez ellen semmit. 
- Kérlek. Ne okozz több fájdalmat, azt hiszem már eleget szenvedtem. - Könyörgött a hibridnek Alaric. Klaus arca erre felderült, majd újra elsötétült. Mindezt alig egy pillanat alatt. 
- Tudod, azt hittem tovább kell küzdenem, hogy végre betörjelek, drága Alaric, azonban, ha jól látom elég egyetlen nevet felemlegetni a múltadból és máris úgy érzed, mintha valaki a szívedet markolászná, hogy kitépje azt. Nem jó érzés, ugye? - Kínozta továbbra is a beszédével Klaus. Tudta, hogy mennyire fáj még ez is a férfinak, de nem érdekelte. Mármint mégis, de csak annyira, hogy örömét lelje benne. 
Alaricot olyan mértékben lepte el a fájdalom, hogy jóformán belebénult. Már - már levegőt is alig tudott venni. Mégis állta Klaus tekintetét. A büszkeségét is elvesztette, de akkor ez nem foglalkoztatta. Csak az lebegett a lelki szemei előtt, hogy Danielle élje túl és boldogan élhessenek, míg meg nem... 
Klaus azonban, mintha becsörtetett volna elméje legtitkosabb zugába is, halvány mosolyra húzta ajkait és egy pillanat alatt Danielle mögé állt. Egyik kezével a nő derekát ragadta meg, a másikkal pedig hátrahajtotta a fejét. Erre nem lett volna szüksége, hiszen az áldozata nem menekülhetett, de Alaric számára így még megbotránkoztatóbb volt a látvány. Még utoljára belenézett Klaus Alaric szemébe, majd beleharapott a kezei közt tartott áldozati bárány nyakába. A meleg, édes nedű, ami a lányból szivárgott hihetetlen gyorsasággal áramlott át Klausba és néhány röpke pillanat alatt Danielle holtan esett össze a hibrid karjaiban, aki még így is szorosan tartotta. 
Klaus, miután végzett a vérivással ellökte magától az élettelen testet, ami a földre hullt, jókora puffanással. Ez a hang a legrosszabbat váltotta ki Alaricból. A földre rogyott, átkarolta Daniellet és zokogni kezdett, nem érdekelte, hogy a legnagyobb ellensége láthatja. Csupán azzal tudott foglalkozni, hogy ismét elvettek tőle valakit, aki jobbá tette az életét. Danielle akkor lépett az életébe, amikor a legnagyobb szüksége volt a vígaszra, de ezentúl hol találja ezt meg? 
Talán órákon keresztül sírt ott, szerelme testét szorosan magához ölelve. Azonban egy óvatlan pillanatban felnézett és nem látott senkit a környéken. A Nap már lement, az addig vörösen izzó eget sötétség váltotta fel, de azt is megtörte néhány csillag. 
- Szeretlek, Danielle. - Suttogta könnyesen, a legfényesebb csillag felé fordulva Alaric. 

- Én is téged, Rick. - Felelte egy távolról jövő női hang. Danielle hangja volt ez és Alaricban felébredt a remény, hogy talán nem veszítette el kedvesét. Az imént álmodott világ eltűnt és rossz álmából hazatérve csak annyit vett észre, hogy a nappalijában fekszik a kanapén, miközben kedvese a földön térdepel és ragyogó szemeivel őt nézi. 
- Hát itt vagy... - Motyogta a férfi. Felült valamint az ölébe húzta a szerelmét. Minden apró bőrfelületet, amit elért, halvány és gyengéd csókokkal jutalmazott. El se tudta hinni, hogy az egészet csak álmodta. 
- Persze, hogy itt. Elvégre te, ameddig az igazak álmát aludtad én helyetted is elvégeztem az itthoni munkát. - Kacagása újra és újra felébresztette Alaricban az amúgyis égő szerelmet. 
- Örülök, hogy nem esett semmi bajod. - Jelentette ki a férfi komoly hangon, Danielle szemeibe nézve. Mire a nő egyik kezével végig simított Alaric arcát, közelebb húzva azt magához és édes csókot lehelt az imádott ajkakra.