Az incidens után már el is felejtettem, hogy mit tettem, hogy mit éreztem. Legalábbis sikerült jó mélyre eltemetnem magamban és ez már félsiker. Már a mentőakcióm után egy nappal visszatértem a normál kerékvágásba és így Katherine sem tudta meg, hogy egy percre újra emberként viselkedtem. Minden maradt a régiben, vérfürdők rendezése estére, Katherine-nel való kettősünk tökéletes harmóniája valamint az érzéketlenségünk... 

Másfél hét telt el azóta, hogy megmentettem azt a szörnyen idegesítő lányt (mert, ugyebár azt hitte, hogy valami tiniknek írt, romantikus könyvből léptem ki). Katherine és én éppen a társalgóban ültünk és whiskyt kortyolgattunk. 
- Ma este is kirughatnánk a hámból, nem gondolod? - vetette fel az ötletét kedvesem szenvtelen hanggal, de közben tudtam, hogy ez az egyik legnagyobb szórakozás számára. 
- Lehet, a mi esetünkben akkor rugnánk ki a hámból, ha nem rugnánk ki. Persze, ez nem állít meg minket abban, hogy ma is véresen jó bulit csapjunk. - Feleltem mosolyogva. Ő továbbra is egykedvűen ült velem szemben, rám emelte a szemét és megvonta a vállát. 
Vámpírsebességgel felpattantam, mellé álltam, elkaptam az ölembe, szenvedélyesen és megállíthatatlanul csókolni kezdtem, mire átfonta a csípőmet a lábával. Addig csókoltam, ameddig meg nem éreztem, hogy ő is legalább annyira kíván, mint én őt. Amikor ez bekövetkezett ravasz vigyorra állt a szám, letettem és szerelemtől ittas hangon a fülébe búgtam: 
- Mennem kell. Egy partit kell megszerveznem pár óra alatt. 
Még mielőtt elmehettem volna, Katherine megragadta a kezem és úgy tartott magánál. 
- Miért csigáztál fel, ha úgyis elmész? - Kérdezte. Egyelőre nem sikerült neki visszaszereznie az önuralmát valamint, ha rajtam múlik, nem is hagyom neki, hogy sokáig magára eröltesse azt. 
- Szeretem látni a reakcióidat, amikor te is ugyanazt érzed, amit én. - Feleltem, kibontakoztam a keze szorításából és ott hagytam. Rengeteg dolgom volt még, ami a szórakozásunkhoz kellett. 

Éppen egy kávézóban ültem és bájos, megigézett lányokkal cseverésztem az estéről. Természetesen mind a meghívottak listáján voltak, biztos lehettem abban, hogy elfognak jönni. Ugyanis nem volt más választási lehetőségük. 
- Rendben. Akkor a vacsora rendezve. Mi kell még egy jó kis estéhez, hölgyeim? - Tettem fel a költői kérdést, amire egyöntetű választ kaptam "zene" címszó alatt. - Szóval egy DJ szerűséget is meg kell igéznem. Szuper, az még nem volt az áldozatok listáján. Na, halljam, kinek mivel foglalkoznak a közeli barátai, hogy...? 
Nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis kisétált az asztalunkhoz a pincérnő és megkérdezte, hogy adhat - e még valamit. Szándékosan nem néztem fel rá, úgy voltam vele, hogy amikor megnézem, elbájolom majd. De nem így történt. Felnéztem, a szemébe néztem és nem láttam mást csak egy ismerős barna szempárt. Köpni, nyelni nem tudtam, olyan váratlanul ért. 
- Nem hallasz? Azt kérdeztem, hogy hozhatok - e még valamit. - Ismételte meg mondanivalóját némiképp unottan valamint lekezelően, mintha szellemileg nem lennék elég ép, mintha nem nekem köszönhetné, hogy itt állhat. Csak egy kis idő elteltével nyertem vissza a lélekjelenlétem és tudtam valami válasszerűséget kicsikarnom magamból. 
- Nem beszélhetsz így velem. - Jelentettem ki fenyegetően a szemébe nézve, de miközben beszéltem, alig nyitottam ki a számat. 
- Mert te lehetsz bunkó seggfej velem, de én nem adhatom vissza neked ezt... 
Mielőtt befejezhettem volna a mondatot felpattantam és megragadtam a nyakát. Olyan ingerült lettem, hogy képes lettem volna porrá zúzni a csontjait. 
- Miért hiszed azt, hogy egyenlőek vagyunk? Jóval feletted állok minden téren, ha eddig nem lett volna eléggé egyértelmű. 
Nem féltem attól, hogyha ezt a kis jelenetet meglátják a többiek, vajon mit szólnak majd hozzá. Az egész kávézó megigézett állapotban hevert a lábaim előtt. Kivéve ezt a kis taknyost, aki azt hitte, hogy minden joga meg van ahhoz, hogy visszaadja nekem a lekezeléseket. 
- Alig kapok... levegőt... - hörögte kezem szorítása alatt. Halkan nevetni kezdtem és megráztam a fejem. 
- Még mindig azt hiszed, hogy érdekel, mi van veled? - kérdeztem némi megvetéssel a hangomban. Láttam, ahogyan könnyek lepik el a szemét, az arcát és újra megszántam a lányt, de továbbra sem engedtem el. Csak néztem ahogyan megenyhültek az arcvonásai, tudtam, hogy ő is észrevette pillanatnyi gyengeségemet, sebezhetőségemet. 
- Kérlek... Tegyél le... 
Ezután a könyörgés után körülbelül fél percig volt a kezeim között, utána elengedtem. Újra elhidegültem és visszatért az érzelemmentes alteregóm. 
- Elengedlek, azzal a feltétellel, ha most eltakarodsz innen a szemem elől, mert ha nem, ketté roppantalak. - Amint ezt kimondtam, elvettem a kezemet a nyakáról. Csak néztem, ahogyan kapkodva veszi a levegőt és letörli a szeméből a könnycseppeket.
Mikor eléggé összeszedte már magát rám emelte riadt barna szemeit, majd anélkül, hogy bármit is mondott volna, elment. Se szó, se beszéd. Hátat fordított nekem. 
Mielőtt újra felingerelt volna ez a lány, fogtam magam és visszafordultam a megigézett lányok szűk kis csoportjához. Továbbra is szerveztem a vacsorát estére. 

- Na, végre. Már azt hittem éhen halok. Mi tartott ennyi ideig? - pattant elém a semmiből Katherine, amikor kinyitottam a házunk bejárati ajtaját. 
- Semmi különös, csak kisebb bonyodalmakba ütköztem a mai nap folyamán. Biztosan a vasfű okozta. - Hazudtam neki. Éppenséggel elmondhattam volna az igazat is, de nem hagyhattam, hogy csorba essen a rólam és az érzéketlenségemről alkotott képén. - De ha most megengeded... - azzal szélesre tártam az ajtót, amin csak úgy özönlöttek be a vacsoravendégek. 
- Hm... Elég jól néznek ki. - Mondta kedvesem és elismerően elmosolyodott, mire én csak megvontam a vállam valamint égnek emeltem a szemem. Szerettem, ha tetszett neki, amit csináltam. Lehajoltam, hogy lágy csókot lehelhessek az ajkaira. 

A zene lágy dallamaira ringatóztunk Katherine-nel, közben hallottuk, ahogyan a levegőt kapkodjánk a körülöttünk elterülő fiatal lányok és vérző sebeiket próbálják meg ellátni. 
Kedvesem álláig lecsorgott az áldozatok vére, amit az ujjammal kissé letörölgettem, majd ajkaimmal ízlelgettem a bőrömre tévedő édeskés ízt. Miután lenyalogattam a vért, újra és újra vad csókokba kezdtem Katherine-el. Mindketten élveztük azt, amit csináltunk. 
- Látom, jól szórakoztok. - Hallotam meg ekkor egy ismerős férfi hangot. A hang irányába néztünk mindketten és egyszerre szólaltunk meg kedvesemmel. 
- Stefan.