Az ajtófélfának dőlve néztem kedvesemet, ahogyan a tükör előtt öltözködött. Megint nem tudta mit vegyen fel, tehát a szokásos évődés, amit már megszokhattam tőle.
- Nem mindegy az, hogy mit veszel fel? Úgy sem fognak rá emlékezni. - Jegyeztem meg kissé unott hangon. Katherine le nem vette volna a tekintetét a tükörképéről egy pillanatra sem, úgy választolt.
- Szeretem, ha megbámulnak. Ezt te is tudhatnád. - Ez igaz. Mindig, mindenhol a feltűnést keresni. Talán ez volt az egyedüli életcél Katherine számára.
- Szeretnéd, ha kettesben hagynálak titeket? - Kérdeztem egy laza félmosoly keretében, enyhén célozva arra, hogy mennyire a hiúság híve Katherine.
- Nem kell, végeztem mára. Mehetünk, ha gondolod. - Ezzel már előttem is termett. Félre biccentette a fejét, jobb kezével lágyan végig simított arcomon, míg a ballal átölelt. Lassan és szenvedélyesen csókoltuk meg egymást. Minnél tovább csókoloztunk, annál hevesebbé, gyorsabbá váltunk mindketten. Felkaptam és a falnak döntöttem vékony testét, egy pillantra sem abba hagyva szájának cirógatását a számmal. Egy halk pittyegés a telefonon és azonnal félbe hagytuk, amit addig csináltunk.
- 22:15. Vacsoraidő. - Búgta halkan és édesen a nyakamba Katherine. Na, igen, a vérszomj nincs időhöz kötve. 

- Most válassz te! - mondta Katherine, miközben az éppen romantikus hangulatban lévő, fiatal szerelmespár álcáját használtuk, hogy végig mérjük az összes két lábon járó, finomabbnál finomabb vértasakot. 
- Túl kövér, nagyon pici, öreg, gyerek... - soroltam miközben szemem egyik emberről a másikra vándorolt. 
- Elfelejtettem, hogy milyen válogatós is valaki. - Eleresztettem a fülem mellett  ezt a megjegyzést, de láttam a szemem sarkából, ahogyan Katherine mosolyogni kezd. 
- Mit szólsz hozzá? - kérdeztem hirtelen kedvesemet és ugyanarra a lányra vándorolt a tekintete, akit kiszúrtam.
Magas és vékony volt. Kiengedett, egyenes, szőke haja a válláig ért és egy picit a szemébe lógott. A nehézkes járása miatt figyeltem fel rá, amit több, mint valószínű, hogy az alkohol egyik mellékhatása és nem pedig az a cipőnek alig nevezhető valami a lábán, aminek legalább tizenöt centis sarka volt. Lassan szétnézett, biztos olyan helyet keresve, ahová nyugodt szívvel okádhat, amikor észrevette, hogy nézzük. Úgy tűnt, zavarba jött a szugerálásunktól, mert elkezdte magán igazítgatni a ruháit, amik ennek hatására is alig takarták vékonyka alakját. 
- Ha nem zavar az, hogy már részeg. - Mondta Katherine szemét le nem véve a kiszúrt áldozatról. Nem feleltem, csak felálltam és lazán odasétáltam a lányhoz. A szemei szinte kiestek, ahogyan egyre közelebb értem hozzá, olyan szinten bámult rám. 
Mikor elég közel álltam hozzá belenéztem kék szemébe, elöntött a forróság és a összefolyt a nyál a számban, ahogyan megéreztem a vére illatát. Csak úgy hívogatott. Inni, inni, inni - hörögte egy kis hang a fejemben. 
- Segíthetek valamiben? - kérdezte lassan forgó nyelvvel és kába tekintettel. Igen, jóformán leitta magát a sárga földig. Elöntött a vágy, hogy megint minden rajtam múljon, így hát bevetettem a szokásos trükköt. Belenéztem a szemébe és átvettem a hatalmat a gondolatai felett. Úr lettem a háznál. 
- Megtennéd, hogy elkísérsz engem és a barátnőmet egy csendes helyre, ahol nem zavarhatnak meg minket? - kérdeztem. Tudtam, hogy mi lenne a válasza, így azt meg sem várva, átvetettem a karomat a válán és úgy sétáltunk vissza a padhoz, amin Katherine ült és várt. 
- Egy elment vadászni, kettő pedig megette. 
- Ha emlékezetem nem csal, kihagytál néhány részt a mondókából. Bemutatom neked a mai vacsoránkat, drága Katherine-m. Elég évágygerjesztő látvány, nem? - kérdeztem és megfogva áldozatunk egyik kezét, megforgattam, hogy társam minden porcikáját megtudja nézni. 
- Azért ne essünk túlzásokba Damon. Ez csak egy erős hetes a tizes skálán. 
- Aki éhes, nem válogat - jegyeztem meg kurtán. Még mindig átkarolva a lányt elindultam a kocsink felé, Katherine a másik oldalamon követett minket. Katherine beült a kormány felé, míg én a hátsó ülésen foglaltam helyet a zsákmánnyal. Amíg Katherine beindította motort és elkezdett vezetni, a számhoz emeltem a lány csuklóját és abba suttogtam: 
- Ne sikíts! 
Amint befejeztem az utasítást felsértettem a vékonyka bőrréteget a csuklón, hegyes szemfogaim segítségével és már neki is láttam inni. Nagy kortyokban ittam az édes, éltető nedűből és nem is figyeltem semmi másra. Kis idő múlva felnéztem, letöröltem a számról a vért és tekintetemmel Katherine-t kerestem. A kocsi egyhelyben állt és kedvesemet nem láttam sehol, sem a kocsiban, sem a kocsin kívűl. 
Mivel úgy gondoltam, hogy Katherine már elég nagy és megtudja magát védeni, tovább lakomáztam. Hirtelen egy velőt rázó női sikításra figyeltem fel. Nem jelentettem volna neki nagyobb jelentőséget, ha nem lett volna olyan zavaró. Csendet akartam, vagy legalább azt, hogy miattam sikítsanak az emberek. Ott hagytam a megigézett lányt a hátsó ülésen és elsétáltam az utca végébe, ahonnan a sikítás jött. Nem akartam senkit sem megmenteni, sőt, éppen akkor az járt a fejemben, hogy nagyobb ramazurit csapok, mint ami addig lehetett, a hangok alapján. 

Mikor odaértem, a lányt, aki sikíthatott nem láttam, ugyanis egy hatalmas férfiakból álló kör állta utamat. Egyesével vertem szét az elém bukkanó arcokat és törtem ki a nyakakat, amikor már félholtra vertem őket. 
Lassan szétnéztem a kiterített hullákon, jóformán el is felejtettem, hogy miért is mentem oda és keveredtem bele a balhéba, amikor felnéztem és egy halkan zokogó lány szemeibe ütközött a tekintetem. Végig néztem rajta, a ruhái megtépázva itt - ott alig takarva valamit hevertek rajta. Kabát nem is volt rajta, valószínűleg letépték róla a támadói. Barna haja kócosan omlott a vállára és még lentébb, arcán fekete csíkok és foltok jelezték, hogy azelőtt ki volt festve a szeme. Barna szeme pedig már akkor bedagadt és kipirosodott a sok sírástól. Meg kell, hogy mondjam, nem egy rusnyaságot mentettem meg a támadóitól, az is biztos. Hirtelen enyhe szánalmat kezdtem el érezni a lány iránt, de gyorsan el is nyomtam magamban. A vámpírok nemsokra mehetnek az érzéseikkel és a törődésükkel. 
- Van fogalmad arról, hogy milyen zavaró körülmény egy finom vacsora mellett a sikításod? - Kérdeztem hátra rá sem pillantva a megmentettemre. 
- Köszönöm. - Mondta, azzal felállt a földről, ahol egészen eddig ült és elém állt. - Egyébként Aubrey vagyok. 
- Te most azt hiszed, hogy az Alkonyatból léptem ki, Edward Cullen-nek hívnak és szerelemből mentettelek meg? - Vetettem neki oda durván és lekezelően. 
- Nem, én csak... 
- Még mielőtt folytatnád, amit elkezdtél, légy szíves menj el innen és meg se állj hazáig. Nincs sok kedvem téged pesztrálni, szóval örülnék, ha mihamarabb leléphetnék innen. Köszönöm. 
- Rendben. - Vágta rá rögtön és már el is indult a kivilágított utcák felé. Csak néztem utána és hallgattam, ahogyan a lépteinek a hangja egyre halkabb és halkabb lesz, míg meg nem szűnt. 
Elkezdtem elrendezni a hullákat, hogy úgy tűnjön, mintha egymást verték volna agyon és visszamentem a kocsihoz, hogy befejezzem azt, amit elkezdtem...