Ezúttal Rose írt a Kívánság kosár menüpontba. Remélem tetszeni fog neked, nektek. Értetek és hozzátok írtam. Mindenkinek, aki szereti a mi kis hibridünket. <3 Amit tudni kell: saját karakter és Klaus párosítás. Miközben írtam, ez a szám szólt halkan a háttérben { Lifehouse - Everything }. Olvassátok szeretettel, azzal adom nektek. :)

Elinor fáradtan terült el az ágyán, egészen lefárasztotta az esti vadászat. Ahogyan belegondolt abba, hogy miként fogta el az őzet, halvány mosoly jelent meg szépen ívelt szája szegletében. Hatalmas levegőt vett és felült. Ekkor megérzett valami szokatlan illatot. Ismerősnek vélte, de tudta, hogy semmi keresnivalója nincs a tulajdonosának a Salvatore házban. Legalábbis a legtöbben így gondolták. 
Tökéletes szaglásának köszönhetően ugyanazt az utat végigjárta a szobájában, amit a betolakodó. Így jutott el a könyvespolchoz, ahonnan hiányzott egy könyv, méghozzá a kedvence: Jane Eyre. Helyette egy kisebb csomag volt odahelyezve, rajta egy borítékkal. Elenor először azt vette a kezébe. Kinyitotta és olvasni kezdte a benne elhelyezett levelet. Az ismerős betűknek köszönhetően pedig már több, mint biztos volt abban, hogy ki járt ott. 

Drága Elinor. Ha épségben visszaszeretnéd kapni a könyvedet, gyere el hozzám este tízre és személyesen adom át neked. Arra nem is merek gondolni, hogy nem így döntesz. A legmélyebb hódolattal irányodba: K. 
U.i.: A mellékelt ajándékom pedig segít abban, hogy ezúttal ne késs el a megbeszélt randevúnkról. 

Elinor mosolyogva fejezte be a levél olvasását, majd kibontotta a kis csomagot, ami a levél alatt volt. Mikor befejezte a kicsomagolást, nevetve húzta elő a papírdarabok közül a fekete szíjjal ellátott, néhol apró kristályokkal tarkított karórát. Azonnal feltette a karjára és nézte, hogyan csillognak a kövek, ha a napsugarakat visszaverik. Csodálatos volt. 
Ahogyan az is, amikor Klaus gyertyafényes vacsorával állt elő, New York egyik épületének tetején és miután jóllaktak a férfi órákon keresztül mesélt neki a kalandjairól és közben a csillagokat nézték, egymás karjaiban. Soha nem érezte magát akkora biztonságban, mint akkor, azon az estén. 
Elinor mosolyogva beletúrt a hajába az emléknek köszönhetően. Odasétált a szekrényéhez és elkezdte válogatni a ruháit, hogy melyikben menjen el a találkozóra. Hosszas elmélkedés után, kiválasztott egy egyszerű fekete ruhát és egy fekete topánkát. Haját feltűzte, de a néhány tincs, ami folyton kiszabadult végül begöndörítve végezte. A szemét halványan emelte ki fekete kontúrral és szempillaspirállal, a szájára pedig vörös rúzst kent fel. Tudta, hogy ezzel nyert ügye lesz majd a könyve fogvatartójánál. 
Lassan lépdelt lefelé a lépcsőn és közben hallgatózott, nincs - e a közelben Damon és Stefan. Utálta, hogy nem mondhatta el nekik, miszerint akárhányszor titkon kislisszan nem féktelen bulizásba kezd, hanem Klaus-szal randevúzik. Azonban tudta, hogyha a testvérei megtudnák ki udvarol neki, nem fogadnék a legjobb hírként. Ilyenkor bánta a legjobban, hogy nem találkozott előbb a férfival, akkor talán képes lett volna megakadályozni, hogy annyi szörnyűséget tegyen Elenával, akibe mindkét fivére szerelmes volt... 
Leért a földszintre és örömmel nézett körbe. Csend lengte be az egész házat, ami egyet jelent: egyik testvére sem tartózkodik otthon. Ezt pedig örömmel fedezte fel. 

- Klaus, megjöttem. - Mondta a férfi lakásához érve. A táskáját letette az asztalra és körbenézett, közben pedig fülelt. Nem látta semmi nyomát annak, hogy a férfi az otthonában tartózkodna éppen. Az órájára nézett, ami pontosan tíz óra két percet mutatott. A vámpírlány nagy sóhajjal engedte ki a hirtelen benragadt levegőt. - Remek. - Jegyezte meg halkan magában. 
Ekkor azonban egy halk csattanás hangja ütötte meg a fülét, majd még egy. A ház másik végéből jött, pontosabban a konyha felől. Elinor azonnal odasietett és a látványtól tátva maradt a szája. 
Klaus szorgoskodott a konyhában és kötény volt a nyakába akasztva. Mikor észrevette kedvesét mosolyogva felé indult, majd lágy csókot lehelve az ajkaira az ölébe kapta. 
- Te meg mégis mit művelsz? - Kérdezte a lány, még mindig a férfi karjaiban. Úgy haladtak a tágas étkező felé. 
- Leültetlek. - Felelte viccelődve Klaus, mire a lány halk nevetésben tört ki és rázta a fejét, hogy ő bizony nem erre gondolt, hanem a konyhás tevékenykedéseire. A férfi egy kis ideig hallgatott, majd suttogva folytatta a cseverészést, mintha a legnagyobb titkát mesélné el Elinornak. - Ma vacsorázni jött hozzám egy lány, egy tökéletes vámpírlány. Talán ismered... - Azzal rákacsintott és letette finoman egy székre, ami oda volt húzva az asztalhoz. 
- Eddig minden világos. Majd később elmeséled nekem, hogy mitől tartod olyan hibátlannak a lányt, de most folytasd, kérlek. - Felelte Elinor. 
- Na, szóval neki kell egy tökéletes ajánlatot feltennem, ami egyébként is visszautasíthatatlan, de hogy még több előnnyel induljak, bevetettem minden vonzerőmet. - A lány kétkedve nézett rá, de nem sokáig bírta, így újra elnevette magát. Amikor Klaus felegyenesedett, hogy visszatérjen a konyhába, a lány visszahúzta magához és újabb csókot váltottak. 
- Szeretlek. - Suttogta Klaus a lány ajkainak egy kis szünetet tartva a csók közben. Mindketten mosolyogva kezdtek újra csókolózni. Majd ezúttal Elinor szakította meg azt. 
- Szeretem, hogy szeretesz. - Búgta gyengéd hangon Klaus füléhez hajolva. Klaus erre nevetni kezdett, még homlokon puszilta Elinort, azzal visszatért a konyhába. A lány pedig csak nézte a férfi távolodó alakját és beharapta az alsó ajkát. Imádta a hibrid minden mozdulatát, rajongásig szerette őt és tisztában volt azzal, hogy Klaus viszonozza az érzéseit. Ezt egy percig sem tudta volna megkérdőjelezni. 

- Mi lenne akkor az a kihagyhatatlan ajánlat? - Kérdezte Elinor miután elfogyasztották a spagettit, Klaus a kedvencét főzte neki. A férfi titokzatosan elmosolyodott és töltött még egy kis bort mindkettőjük poharába. 
- Szeretném, ha eljönnél velem és bejárnánk ketten egész Európát. Együtt, csak te és én. Annyi minden van, amit te nem láttál és én megmutathatom neked. Engedd ezt meg nekem. - Kérte Klaus Elinort a lehető legmeggyőzőbb tekintetével és hangjával. 
- Örömmel elmennék veled... - Kezdte a lány és látta, ahogyan Klaus arca teljesen megváltozott. Felderült és nyugodtabb lett. Amikor ezt észlelte szomorúan folytatta. - De bele sem merek gondolni abba, hogy Damon és Stefan mit szólna ehhez. Ha szónélkül elmennék, aggódnának értem. Nagyon. Ha megtudnák, hogy veled mentem, akkor pedig még annál is jobban kétségbe esnének. Elvégre nincsenek túl jó véleménnyel rólad. 
A hibrid tekintete erre elködösült és összeszorította a száját. Sértődötten felállt az asztaltól, leszette a terítéket és kivonult a konyhába mosogatni. Elinor várt egy kis időt, majd utána ment. 
- Tudod nagyon jól, hogy veled tartanék szívesen. De nem ilyen áron. - Mondta a lány és szorosan átölelte hátulról a tányérokat elmosó Klaust, aki az érintésére megmerevedett. 
- Te pedig sejtheted, hogy a két testvéred csak az irántad érzett szerelmemnek köszönhetően van még mindig épségben. - Felelte fenyegető hangnemben. - De egy valamit nem értek. Miért nem hagysz hátra magad után egy levelet, hogy elutaztál? És akkor kész, a probléma letudva. Miért kell mindig mindent megbonyolítanod? - Kérdezte egyre ingerültebben a hibrid. Elinor erre távolabb lépett tőle és elengedte őt. Szemébe könnyek gyűltek. Úgy viharzott el a férfi lakásából, mintha üldöznék. Nem választhatott a családja és a szerelme között. Ez lehetetlen. 
A világ egyre jobban elkezdett homályosodni körülötte, ahogyan egyre csak gyűltek a könnyei, de nem tudta megállítani őket. Mégis hogyan, amikor úgy fájtak neki Klaus szavai? 
Beviharzott a szobájába, lefekedüt az ágyába és arcát a párnái közé temette. Ekkor egy halk kopogtatást hallott, azonban nem felelt rá. Senkit sem akart fogadni abban a percben. Valakik mégis beléptek az ajtón. Stefan és Damon értetlenül nézték testvérüket, aki felkelni sem volt hajlandó. 
- Valami baj van, Elinor? - Kérdezte Stefan és közelebb lépdelt a halkan zokogó lányhoz. Lassan leült az ágyra és elkezdte Elinor hátát nyugtatóan simogatni. Damon eközben csak nekidőlt a falnak, úgy nézte az alábbi jelenetet. 
- Nem mennétek ki inkább? - Felelt kérdéssel a lány és elfordult a testvéreitől, mintha ezzel megoldhatott volna mindent. 
- Bármi gondod is akadt, nekünk elmondhatod. - Szólalt meg ezúttal Damon. Lehet, hogy nem mindig viselkedett úgy, ahogyan az erkölcsiség kívánta, de a húgát mindennél jobban szerette, támogatta és védte. 
Elinor erre felült az ágyában és végig nézett mindkettőjükön. Látta rajtuk, hogy komolyan tudni szerették volna, mi bántja ennyire. Ő pedig egy nagy levegőt vett és úgy préselte ki magából nagy nehezen a szavakat: 
- Együtt vagyok valakivel... 
- Jó. Ez eddig nem hangzik olyan nagyon szörnyű dolognak. - Jelentette ki Stefan. Két testvére tudta, hogy csak javítani szeretett volna a hangulaton, ez azonban nem jött össze neki. 
- Olyasvalaki udvarol nekem, akinek ti nem örülnétek. Vagyis udvarolt nekem, mert éppen emiatt azt hiszem végeztünk ezzel az egésszel. - Folytatta mondanivalóját a lány. 
- Amennyiben nem Klaus az, tőlem bárkivel együtt lehetsz, ha jól érzed magad mellette. - Mondta Damon, ekkor azonban megszólalt a csengő. Elinor egyből kapott az alkalmon, hogy félbeszakítsa ezt az egyre kínosabbá váló beszélgetést és lesietett, hogy kinyissa az ajtót. Két testvére ott haladt nem sokkal mögötte. 
Mikor meglátta, ki csengetett, még rosszabbul érezte magát. Ugyanis Klaus állt az ajtóban, kezében pedig a Jane Eyre volt. 
- Ezt nálam hagytad. - Mondta. Átadta a könyvet és Elinor szemébe nézett. Úgy tűnt, hogy a végtelenségig tudnának ott állni és élvezni a másik közelségét, ezt azonban nem lehetett. Végül Klaus törte meg a csendet: - Hallottam, ahogyan fent beszélgettek. Bemehetnék? - Kérdezte a lánytól, de azért végignézett a másik két Salvatore fivéren is. Elinor igennel felelt, míg bátyjai nem voltak hajlandóak válaszolni. Klaus lassú léptekkel haladt a szalon felé, a többiek pedig követték. Elinor el nem tudta képzelni, hogy mi járhat a férfi fejében, de azért ő is szorosan ott haladt mögötte. 
- Én vagyok együtt a húgotokkal. - Kezdte a mondanivalóját a hibrid, mire mély és kínos csend lepte el a szalont. - Azonban tudnotok kell, hogy szeretem őt és mindent megszeretnék adni neki. Legalább annyira szeretem őt, mint ti ketten Elenát, legalábbis, ha nem jobban. A mai napon felajánlottam neki, hogy elvinném Európába és bejárnánk azt, csak mi ketten. Miattatok viszont összekaptunk ezen. Most pedig itt vagyok és szeretném az engedélyeteket kérni, hogy boldoggá tehessem Elinort. - Folytatta, jóformán szünet nélkül Klaus. 
- Rendben. - Felelte erre Stefan, aki látta, hogy az ősi hibrid szándékai tényleg komolyak, de Damon a válaszára felhorkant. 
- Nem. Ez minden, csak nem rendben. Stefan, elakarja vinni magával Európába. Érted? Nekünk itt kell maradnunk, mert Elena is itt van, de hogy védhetnénk meg Elinort ilyen távolsággal? - Kérdezgette dühvel a hangjában Damon és ezt egy pillanatra sem próbálta leplezni. 
- Damon. Én szeretem őt és bízom benne. Ahogyan ti is bíztatok annak idején Katherineben. - Válaszolt Elinor. 
- Ja, és meg is szívtuk. - Emlékeztette húgát Damon. 
- Tudjátok mit? Elég nagy vagyok már, azt hiszem. Elmegyek vele és bejárom egész Európát. Tudok vigyázni magamra. - Felelte elég ingerülten erre a lány, majd kicsit halkabban hozzátette: - De azért minden nap felhívlak titeket, hogy tudjátok, tényleg jól vagyok. 

Három héttel később egy képeslap érkezett a Salvatore házhoz. Egyik oldalán egy gyönyörű kép az Eiffel toronyról, a másikon pedig kézzel írt szöveg. 
Kedves Damon és Stefan, remekül érezzük magunkat Párizsban. Klaus igazi művészlélek és minden percet élvezünk. Vigyázzatok magatokra, én is azt teszem. Ölel titeket: Elinor 

- Veled akarom leélni az egész életemet. - Búgta szerelmesen Elinor és közben szorosan hozzábújt Klaushoz. Épp Magyarországon jártak valamint napfelkelte volt. Néhol rózsaszínen, néhol pedig narancssárgán díszelgett az égbolt a szerelmespár előtt, miközben ők a Dunát kémlelték. Odáig voltak a kicsiny kis országért. 
- Örülök neki, mert én is ezt terveztem. - Felelte Klaus. Ahogyan egymásra néztek szemük folyton megcsillant, mintha először látnák egymást. Újra és újra képesek voltak lenyűgözni a másikat. 
- Szeretlek. - Suttogták egyszerre. Majd a távolba néztek és mintha a saját jövőjüket látták volna. Kettőjükét. Elmosolyodtak és szorosan átölelték a másikat.