Prince of darkness 1.05 A vérnek nincs szaga
Picit rövidebb lett, mint amilyennek először terveztem, de akkor majd a következő tényleg az lesz... Még mielőtt el nem felejtem: nézzetek körül oldalt, iratkozzatok fel hírlevélre és nyomjatok egy "tetszik"-et az oldal Facebook profiljára. Valamint ide (kívánság kosár) kattintva kérhettek tőlem történeteket vagy bármit, amit szeretnétek. Tovább nem is zavarlak titeket, jó olvasgatást! :)
- Hékás, ezt nem szabad. Mármint mással igen, de pont vele nem. - Magyaráztam a lánynak, miközben megpróbáltam Aubrey vérző nyakáról lefejteni a száját. Nem sok sikerrel. Hiába voltam jóval idősebb nála és ennek köszönhetően erősebb, de amint megéreztem a frissen felnyílt sebből folydogáló vörös folyadékot jóformán alig tudtam tartani magam. Továbbá próbáljam megállítani egy újszülött vámpír vérszomját.
- Damon, szedd le rólam, kérlek! - Aubrey hangja alig volt több egy suttogásnál, mégis elérte a célját. Szinte azonnal kitisztult a fejem és lehámoztam a friss vámpírlányt a testéről, aki erre sértődötten elszáguldott. Még mielőtt utána rohantam volna rápillantottam a gyengeséget sugárzó Aubreyra. Egy pillanat alatt felkarcolta az agyam, hogy mit kéne tennem és eszerint cselekedtem. Ujjaim vámpírgyorsasággal nyomkodták a telefonom gombjait és szinte éveknek tűnt az az idő, mialatt végre halóztak a vonal tulsú végén.
- Stefan, ha fontos neked a barátnőd épsége, akkor azonnal gyere a házamhoz. Nem leszek itt, mert más sürgős teendőm akadt, de nyugodtan kerülj beljebb és helyezd magad kényelembe... - Miközben a telefonba beszéltem közelebb lépdeltem a még mindig földön heverő Aubreyhoz és gyengéden végig simítottam az arcán.
- Damon, mi a fene történt?! - Kérdezte, na jó, inkább ordította magából kikelve Stefan, mintha nem hallottam volna amúgyis tisztán eddig.
- És érezd otthon magad, meg minden más, amit ilyenkor mondani szoktak az illedelmes házigazdák. - Fejeztem be a már megkezdett beszédemet, mintha testvérem nem is vágott volna bele a szavamba. Miután letettem a telefont egy könnyed mozdulatt felnyaláboltam Aubreyt a földről és elhelyeztem a szalonban heverő kanapén.
- Remélem, hogy Stefan időben ideér. Kár lenne érted. - Motyogtam magam elé, de éppen hogy csak befejeztem a mondatot, már száguldoztam is Mystic Falls utcáin, elvégre egy új szülött vámpírra kellett rátalálnom és csak reménykedni tudtam abban, hogy nem végzett még ki egy teljes családot.
Órákon át róttam az utcákat, végig kutattam az erdőt is, bejártam minden apró kis zeget - zugot, de nem találtam sehol sem. Mintha a föld nyelte volna el, amit abszolút nem értettem, hiszen legalább az illatát kellett volna éreznem, ennek ellenére semmi. Se egy lábnyom, se egy illatfoszlány. Úgy éreztem magam, mint aki csak képzelte a lányt és a néhány órával ezelőtt lezajlott jelenetet.
Végül úgy döntöttem, hogy hazatérek és miután kipihentem magam újra a keresésére indulok. Azonban, amikor épp beléptem volna a ház ajtaján, megláttam a testvéremet, ahogyan a verandán üldögél a padon. Dühös tekintetéből tudtam, hogy mit szeretne nekem mondani, de hagytam, hadd kezdje el a mondanivalóját.
- Mi történt Damon? - A hangja nyugodtabban csengett, mint amit az ábrázata sugallt, de én tudtam, hogy ez csak a vihar előtti csend.
- Aubrey mit mondott neked? - Feleltem kérdéssel. Elvégre, ha ő már mondott valami értelmeset, akkor én minek ismételjem meg az ő szavait? Stefan tekintete erre elködösült és egy hatalmas levegővétel után szólalt meg.
- Semmit. Megitattam a véremmel, hogy mihamarabb felépüljön, ugyanis óriási kárt tett benne az a valaki akit idehoztál, ezután pedig rögtön elaludt. Mintha nem is lett volna életveszélyben, ameddig a te felügyeleted alatt állt.
- Hé, én nem vagyok bébicsősz. Ő jött ide, amikor tudhatja nagyon jól, hogy milyen veszély leselkedik rá, amikor velem van. Elvégre veled jár, gondolom oda-vissza tudja az összes kis hibámat, amit szajkózhattál neki, amióta együtt vagytok. - Mondtam kissé ingerültebben és hangosabban a kelleténél.
- Ha nem vetted volna észre próbál veled kedves lenni. Mert reméli, ahogyan én is, hogy van még egy kicsike emberi részed, ami érezni és törődni szeretne az emberekkel szemben. Érted már? - Ahogyan ezt mondta minden egyes szót kihangsúlyozott és felpattant a padról, hogy még ennél is jobban nyomatékosítsa a szavait.
- Stefan, hagyd. - Mondta az ajtóban álló Aubrey. Fogalmam sincs, mikor jelent meg és ennek következtében mennyit hallott vajon a vitánkból, de ahogyan ránéztem, tudtam: pont eleget.
Lassan kisétált a teraszra, megállt Stefan előtt, szorosan hozzábújt, mintha az élete múlna azon, hogy minél közelebb kerülhessen a testvéremhez. Közben mindvégig a szemembe nézett; láttam, ahogyan a tekintetében az ellenszenv és a düh keveredik. Talán ennek hatására tűnt úgy számomra, hogy Aubrey szeme színe egyre sötétebbé és sötétebbé válik. Majd Stefan nagyokat sóhajtva kibontakozott a köré fonódó karokból. Rám nézve ennyit mondott:
- Ha mégegyszer baja esik amiatt, hogy veled volt és nem vigyáztál rá, ne hidd azt, hogy nem fogom megbosszulni.
Azzal felkapta Aubreyt és elviharzott vele. Gondolom hazavitte, ahogyan az a helyes kis udvarlókra - pont mint az öcsém - vall. Ekkor érte el a dühöm a végkifejleti verzióját. Már meg is fogalmazódott a fejemben, hogy mit fogok tenni abban az esetben ha Katherine tényleg nagyon hiányozna és ez akár unalomba is fajulhatna. Elfogom csábítani Aubreyt Stefan mellől. Igen, ez tökéletes unaloműző lesz számomra... - gondoltam.
|