Oké, még annyit, hogy egyszer nem olvastam át a fejezetet, szerintem egy ideig nem is tudom majd, tehát helyesírási hibák / szóismétlések dögivel előfordulhatnak. Bocsesz.

Amint felfogtam Aubrey szavainak az értelmét, körbejárattam a tekintetemet magamon és megértettem, hogy miért is kérdezte azt, amit. A ruhám tele volt alvadt vérrel, valószínűleg a vacsora maradványait elfelejtettem eltüntetni. 
- Hupsz. - Mondtam azzal kitártam az ajtót Aubrey előtt, tudtam, hogy ennyitől nem fog meghátrálni. A szemét kezdte el erre forgatni, de végül bejött a házba. Míg én nagyjából rendbe szedtem magam, addig Aubrey a szalonba ment és beszélgetni kezdett az akkorra már barátommal. Felixet nem vetette fel a boldogság, nem nagyon kedvelte az embereket, azonban ennek ellenére is viszonylag jól elszórakoztak, míg én a szennyesbe dobtam a véres ingemet majd megtisztálkodtam. 
Nem mondanám, hogy siettem vissza, mert hagyni akartam nekik egy kis időt. Elvégre Felix majdnem olyan volt, mint én és érdekelt volna a véleménye Aubrey-ról. Nem is értettem, hogy miért. 
- Na, mi a terv mára? - Kérdezte Aubrey a kanapén ülve. A szemem sarkából láttam, ahogyan Felix figyelte minden rezdülésemet. Biztosan arra volt kíváncsi, hogy milyen érzelmeket is táplálhatok Aubrey irányába. 
- Attól függ, neked mihez lenne kedved. - Jelentettem ki egy halvány mosoly keretében, mire Felix kicsit elfordult és halkan nevetni kezdett. Tudta, hogy ez már az abszolút csajozós énem. 
Aubrey grimaszolni kezdett és kissé összeráncolta a homlokát, tehát erősen gondolkodott azon, hogy mit is kéne csinálnunk aznap. 
- Hát, végülis Stefan még mindig Dakotával van elfoglalva, mert megakarja mutatni neki, hogy lehet jó vámpír is... - Kezdett bele, de Dakota nevénél leplezetlen ellenszenv sütött a hangjából. - Tehát, azt javaslom, hogy rugjunk ki a hámból. - Fejezte be. Felix és én ugyanazzal a reakcióval fogadtuk a javaslatot, mosolyogva, felhúzott szemöldökkel meredtünk rá, mire ő csak lazán megvonta a vállát és hatalmas vigyor terült el az arcán. 
- Rendben van. Damon, mutassuk meg, hogy milyen egy igazi bulizós este két vámpír mellett. - Mondta Felix és közben olyan tekintettel meredt rám, hogy tudtam, kő kövön nem marad, ha hagyom neki. 
- Felejtsd el. Aubrey ember. Vigyázni is kéne rá. Néha. - Feleltem, közben pedig töltöttem magamnak egy pohárba bourbont, utána meg leültem a kanapéra szorosan Aubrey mellé. 
Mielőtt belekortyolhattam volna az italomba, Aubrey kivette a kezemből a poharat és egyből be is nyakalta. Nem finomkodott. 
- Kösz, hogy megkínáltál. Jól esett. - Mondta szarkazmussal a hangjában, mindeközben visszaadta az üres edényt. Fintorogva felálltam és újratöltöttem, de azért közben jót mulattam, mert erre a jelenetre nem igazán számítottam. 
- Mit szólnál New Yorkhoz? - Kérdezte Felix. Meg sem próbálta leplezni a lelkesedését, ami egy kicsit át is ragadt már a kezdettől fogva Aubreyra. Ráemeltem tekintetemet a lányra és Felix is ezt tette. Mindketten vártuk a válaszát. Aubrey hol rám, hol pedig barátomra tekintett. 
- Nem tudom, még sosem jártam ott. - Felelte kissé megszeppenve. Szinte hallani lehetett, ahogyan Felix álla és az enyém a földön koppan, majd tovább zuhan a pincébe. 
- Hogy mondtad? Stefan, a végtelenül romantikus bátyám nem vitt még el soha abba a városba, ami sosem alszik? Hogy merészelte így bemocskolni a Salvatore nevet... - Szűrtem ki viccelődve a fogaim között, erre Aubrey és Felix megeresztett egy halk nevetést. - Szedjétek össze a cuccaitokat. Fél óra múlva találkozunk a kocsinál. - Adtam ki végül a parancsot nekik. 

Végül két órával később indultunk el. Nem, nem Aubrey késett el, hanem Felix. Inkább nem árulom el, hogy miért is késlekedett annyit. Felix lazán bevállalta azt, hogy a hátsó ülésen utazzon, Aubrey ült az anyós ülésen, jómagam pedig a volán mögött helyezkedtem el. 
Néha, ahogyan a sebességváltóhoz nyúltam véletlenül hozzáértem a lábához és a szemem sarkából láttam, hogy minden egyes ilyennél elpirult, majd inkább elfordította a fejét, úgy kémlelte a kinti tájat, csak ne kelljen a szemembe néznie. Ilyenkor mindig hatalmas vigyor terült el a képemen és a visszapillantóban  láttam, hogy Felix furcsán méreget a tekintetével engem, a reakcióm miatt. 
A hosszú kocsiút alatt nem sokat beszélgettünk. Néha megálltunk kisebb - nagyobb szünetet tartani, természetesen főként Aubrey miatt, hiszen neki több szükséglete volt emberként, mint nekem és Felixnek együtt. 
Délután körül megérkeztünk New Yorkba és megálltunk egy visszafogottabb szállodában, szobákat kivenni. Felixnek az az ötlete támadt, hogy mivel úgyis bulizni jöttünk, ne vegyünk ki fölöslegesen annyi szobát, cuccoljunk mindhárman közösbe. Miután ezt megemlítette elismerő pillantást vetettem rá, mert tudtam, hogy úgyis miattam vetette ezt fel, hogy sikerüljön elcsábítanom előbb vagy utóbb Aubreyt. 
- Megyek, felhívom Stefant. - Jelentette ki Aubrey, miután lepakoltunk a szobába és már ki is slisszolt az ajtón. 
- Szóval, ha nem lett volna elég egyértelmű ismertetem a tervemet: én lelépek majd valamilyen huszonegyedik századi bombázóval, hacsak nem találok valami dögös vámpírmacát, délig vissza se méltóztatok jönni, annyi idő bőven elég lesz majd neked meg a csajnak, hogy romantikázzatok. - Fejtette ki részletesen az este menetét Felix. Én csak vigyorogva bólogattam és tudtam, hogy valahogyan meg kell majd köszönnöm neki ezt a jófejséget. Az adósává tett engem. 
- Amúgy, haver, én a helyedben vigyáznék. Sok lány él még a világon, aki akar egy darabot belőled, de testvéred csak egy van. - Mondta, de már nem tudtam erre reagálni, mert Aubrey visszatért a szobába. 
- Én indulásra készen állok. Mehetünk? - Kérdezte egy hatalmas vigyor keretében és már egy kicsinyke részem tudta: nem csak Stefan bosszantása érdekében szeretném elcsábítani Aubreyt.
Kihívást jelentett nekem, folytonos meglepetéseket és élveztem ezeket az apróságokat is. Valamint, ha mellette voltam, szinte teljesen megfeledkeztem Katherine-ről...